🌲 A fekete erdő titka – 5. rész
Az erdő valódi titka
Anna és Márk mozdulatlanul álltak a sötét folyosó végén.
A halk suttogás ismét felhangzott:
– Segítsetek…
A hang gyenge volt, mégis tisztán hallatszott a föld alatti járatok mélyéről.
Márk megszorította az elemlámpát.
– Valaki tényleg van ott.
Anna gyomra görcsbe rándult, mégis követte őt a keskeny alagútba.
A járat egyre mélyebbre vezetett a föld alatt. A falakat különös jelek borították, ugyanazok a szimbólumok, amelyeket már a kunyhóban és az erdő fáin is láttak.
A levegő hideg és nehéz volt.
Néhány perc múlva a folyosó hirtelen kitágult.
Egy hatalmas föld alatti terem tárult eléjük.
A helyiség közepén régi táborhely nyomai látszottak. Pokrócok, rozsdás konzervdobozok és régi lámpák hevertek mindenfelé.
Mintha valaki hosszú ideig élt volna odalent.
A falakon fekete festékkel ugyanaz a mondat ismétlődött újra és újra:
"Az erdő figyel."
A terem egyik sarkában egy idős férfi ült a falnak támaszkodva.
Szakadt kabátot viselt, arca sápadt és kimerült volt.
Lassan felemelte a fejét.
– Végre… – suttogta rekedt hangon. – Végre valaki megtalált.
Anna döbbenten nézett rá.
– Maga… Viktor?
A férfi lassan bólintott.
Márk arca elsápadt.
Ez a név szerepelt az egyik újságkivágáson.
Az egyik eltűnt turista neve volt 1994-ből.
– Ez lehetetlen… – suttogta Anna.
Viktor halványan elmosolyodott.
– Nem tűntem el. Itt ragadtam.
Hirtelen tompa morajlás hallatszott a távoli járatokból.
A falak enyhén megremegtek.
Viktor azonnal megfeszült.
– Meghallott minket.
– Ki? – kérdezte Anna rémülten.
A férfi lassan a sötét folyosó felé nézett.
– Az őrző.
A következő pillanatban lassú, nehéz lépések visszhangoztak az alagútban.
Pontosan ugyanaz a hang.
Ugyanaz, amit már hallottak a kunyhónál.
Anna szaporán vette a levegőt.
A sötétből lassan kibontakozott egy magas alak.
Hosszú kabátot viselt, az arca szinte teljesen árnyékban maradt.
Csak a szeme látszott.
Hidegen csillogott a sötétben.
Viktor hátrébb lépett.
– Nem szabad sokáig nézni…
Az alak lassan közeledett feléjük.
A terem fölött mély robaj hallatszott.
A mennyezetről por hullott alá.
Márk ekkor észrevett egy keskeny kijáratot a terem oldalában.
– Ott! Gyorsan!
Mindannyian rohanni kezdtek.
Mögöttük az alak lépései egyre gyorsabbak lettek.
A föld remegett.
A járatok omlani kezdtek.
Anna alig kapott levegőt.
Már majdnem elérték a kijáratot, amikor Viktor hirtelen megállt.
– Menjetek tovább!
– Viktor! – kiáltotta Anna.
A férfi azonban visszafordult a sötét járatok felé.
– Valakinek itt kell maradnia.
A következő pillanatban Viktor eltűnt a sötétben.
Márk megragadta Anna kezét.
– Gyerünk!
Néhány másodperccel később kiértek az erdőbe.
A föld alatt hatalmas robaj hallatszott.
Majd a kunyhó környéke lassan beszakadt.
A régi járatok végleg összeomlottak.
A köd lassan oszlani kezdett a fák között.
Az erdő újra csendes lett.
Mintha semmi sem történt volna.
Másnap reggel Anna és Márk visszatértek a faluba.
A vendégház teljesen üres volt.
A recepción senki sem ült.
Az öreg férfinak nyoma sem volt.
Az egyik közeli bolt előtt azonban egy idős asszony figyelte őket.
Amikor meglátta a kezükben lévő megsárgult fényképet, az arca elsápadt.
– Hol találták ezt? – kérdezte remegő hangon.
Anna bizonytalanul válaszolt:
– Az erdő alatt… egy régi járatban.
Az asszony hosszú másodpercekig nézte a képet.
– Ez mindenkinél megtörténik, aki túl sokáig marad odabent.
Márk összevonta a szemöldökét.
– Miről beszél?
Az idős nő lassan hátranézett az erdő felé.
– A faluban mindenki tud róla. Generációk óta. Az emberek eltűnnek… aztán később megjelennek a képeken.
Anna végigfutó hideget érzett a hátán.
– Az a férfi… Viktor… valóban ott volt.
Az asszony szomorúan bólintott.
– Viktor harminckét éve tűnt el.
A nő lassan közelebb lépett.
– És soha senki nem jött ki az erdőből ugyanúgy, mint ahogy bement.
A szél halkan végigsöpört az utcán.
Az asszony ezután sietve visszament a házába, és becsapta maga mögött az ajtót.
Anna és Márk némán álltak.
Majd lassan elindultak az autó felé.
Az út során egyikük sem szólalt meg.
Csak amikor már messze jártak a falutól.
Anna ekkor újra elővette a fényképet.
És megdermedt.
A képen már nem látszott Viktor.
Csak ő és Márk álltak rajta.
De valami más is megváltozott.
A háttérben álló sötét alak már nem a fák között volt.
Hanem közvetlenül mögöttük.
Anna remegő kézzel fordította meg a fényképet.
A hátoldalon korábban üres papíron most egyetlen mondat állt:
"Az erdő emlékszik."
Anna lassan felemelte a tekintetét.
Az autó visszapillantó tükrében, a ködös országút szélén…
mintha ugyanaz az alak állt volna mozdulatlanul.
És őket figyelte.
🌲 Vége
👉 Ha lemaradtál az előző részekről, itt elolvashatod őket:
🌲 A fekete erdő titka – 1. rész
Az erdő, ahová nem lett volna szabad belépni
https://www.blogoljunk.hu/l/a-fekete-erdo-titka-1-resz/
🌲 A fekete erdő titka – 2. rész
A kunyhó mélyén
https://www.blogoljunk.hu/l/a-fekete-erdo-titka-2-resz/
🌲 A fekete erdő titka – 3. rész
Amit az erdő rejtett
https://www.blogoljunk.hu/l/a-fekete-erdo-titka-3-resz/
🌲 A fekete erdő titka – 4. rész
Az eltűntek nyomában
https://www.blogoljunk.hu/l/a-fekete-erdo-titka-4-resz/
🌲 A történet véget ért… vagy talán az erdő még mindig emlékszik?
📌 Tetszett a cikk?
Ha szereted az utazásról, történelemről és a világ különleges helyeiről szóló írásokat, kövesd a Blogoljunk.hu Facebook-oldalát! Hetente új cikkekkel jelentkezünk.