Váratlan találkozás 3.
Döntések és új kezdetek
A következő hetekben Emma és Oliver kapcsolata feszültté vált. A féltékenység árnyékában éltek; bár mindketten próbálták elfelejteni Sarah-t és az ő múltját, mindig ott voltak azok az emlékek – azok az érzések –, amelyek megnehezítették számukra az előrehaladást.
Egy péntek este Emma úgy döntött, hogy elmegy barátnőivel vacsorázni egy új étterembe London egyik trendi negyedében. Sophia mellett ott volt még két másik barátnőjük is; mindannyian izgatottan beszélgettek az életükről és terveikről.
- Milyen jó lenne utazni valahova! - mondta Sophia lelkesedve, - Mit szóltok egy hétvégi kiruccanáshoz Párizsba?
Emma mosolyogva bólogatott; tudta jól, hogy szüksége van egy kis időre magának távol Olivertől és minden feszültségtől.
Amikor hazaérkezett az estéből fáradtan de boldogan – tele új élményekkel –, meglepődött amikor látta Olivert várakozni a lakása előtt.
- Oliver? - kérdezte meglepetten.
- Szia! Gondoltam megnézem, hogy vagy. - válaszolta Oliver mosolyogva.
Emma szíve hevesebben kezdett verni; de ahogy belépett mellette a lakásba és leültette magát a kanapéra, érezte azt a régi feszültséget közöttük.
- Minden rendben? - kérdezte Oliver óvatosan.
- Jól vagyok. - válaszolta Emma kissé elhúzott szájjal.
Az este folyamán sokat beszélgettek; de ahogy teltek-múltak az órák észrevettek valami furcsát: bármennyire is szerették egymást korábban – most mintha valami eltört volna közöttük.
- Emma! - kezdte Oliver hirtelen komoly arccal, - Beszéljünk arról... ami történt Sarah-val.
Emma szíve kihagyott egy ütemet; tudta jól, hogy ez elkerülhetetlen volt:
- Igen... talán jobb lenne tisztázni.
Oliver mély levegőt vett: - Én már régóta túl vagyok rajta... de úgy érzem... mintha te még mindig harcolnál ezzel.
Emma lehajtotta a fejét; nem akarta beismerni ezt neki: - Igen... nehéz nekem...
Oliver közelebb hajolt hozzá: - Tudod mit? Ha ez segít neked... talán jobb lenne egy kis időre külön menned tőlem.
Emma megrémült; ez volt az utolsó dolog amit akart hallani: - Tehát azt akarod mondani... hogy szakítsunk?
- Nem! Nem ezt akarom! - kiáltotta Oliver izgatottan. - Csak azt akarom mondani... talán szükségünk van arra az időre... hogy átgondoljuk ezt az egészet.
A csend körülöttük terhes volt; mindketten tudták jól: ez nem csupán egy egyszerű vita volt – hanem valami sokkal mélyebb érzés bontakozott ki közöttük.
Végül Emma bólintott: - Talán igazad van… de én még mindig szeretlek.
Oliver arca megpuhult: - Én is téged.
A következő napokban mindketten próbálták feldolgozni ezt a helyzetet; bár távolságot tartottak egymástól – mindketten tudták: ez nem jelenti azt hogy vége lenne köztük.
Egy hét múlva azonban Emma úgy döntött: szüksége van arra az időre amit Sophia javasolt neki – így bejelentette barátnőinek Párizsi kiruccanását!
A hétvége csodálatos volt; Párizs varázslatos atmoszférája teljesen elvarázsolta Emmát! Felfedezte a város ikonikus látnivalóit: Eiffel-torony… Louvre… Montmartre… Mindenhol vidám emberek… ízek… illatok…
De ahogy telt-múlt az idő – hiányzott neki Oliver! Hiányzott neki minden közös pillanatuk… nevetéseik… öleléseik…
Egy este sétálva Montmartre utcáin találkozott egy régi barátjával – Markkal – aki éppen Párizsban tartózkodott üzleti úton!
- Emma! Hogy vagy? Mióta nem láttalak! - ölelte meg Mark örömmel.
Miközben vacsoráztak Mark mesélte kalandjait Párizsban… de ahogy teltek-múltak az órák – Emma csak arra tudott gondolni: vajon mit csinál most Oliver?
Másnap reggel hazautaztak Londonba… de ahogy belépett lakásába – meglátta Olivert várakozni!
- Szia! - mondta Oliver izgatottan.
- Szia! - válaszolta Emma kissé zavarodottan.
- Hiányoztál. - mondta Oliver komolyan.
Emma szíve hevesebben kezdett verni; de mielőtt válaszolhatott volna – Oliver folytatta:
- Tudod mit? Meggondoltam magam! Nem akarlak elveszíteni téged!
Emma arca felragyogott! Ekkor azonban eszébe jutott Mark is…
- Mielőtt bármit is mondanál… - kezdte óvatosan… - Párizsban találkoztam Markkal…
Oliver arca sötét lett: - Markkal? Ő még mindig érdekel?
- Nem! Csak régi barát! - válaszolt Emma zavarodottan.
- De miért kellett vele találkoznod? - kérdezte Oliver dühösen.
- Ez csak véletlen volt! - emelte fel hangját Emma.
- Véletlen?! Tehát ennyire könnyen túlléphetsz rajtam? - kiáltotta Oliver.
A vitájuk feszültté vált; mindketten dühösen álltak egymás előtt… végül azonban mindketten csendben maradtak…
- Talán tényleg jobb lenne ha most külön mennénk… - mondta végül Oliver fájdalmas hangon…
- Talán… - suttogta Emma könnyekkel teli szemmel…
Ahogy eltelt pár nap – mindketten próbálták feldolgozni ezt az érzést… de egyikük sem tudta igazán mit is akarnak…
Végül azonban rájöttek valamire: - Nem lehetünk egymás nélkül!
Egy péntek estén újra találkoztak… ezúttal azonban már más szemszögből nézve egymásra…
- Beszéljünk! - mondták egyszerre.
Ahogy leültek egymással szemben – mindketten tudták jól: itt az ideje tisztázni mindent!
- Én szeretlek téged! - kezdte Oliver határozottan.
- Igen… én is szeretlek! - válaszolta Emma boldogan.
Ezután megbeszélték érzéseiket… félelmeiket… vágyakat… mindent ami eddig foglalkoztatta őket…
Végül rájöttek arra is: - Ha együtt akarunk lenni – akkor csakis egymással!
Ezután boldogan ölelték át egymást; tudták jól: ezúttal már semmi sem állhat közéjük!
Az este végén pedig megfogadták: - Soha többé nem engedjük el egymást!
Ezután boldogan indultak el közösen hazafelé; kezük összekulcsolódva…
Ahogy beléptek Emmához – mindketten tudták jól: itt kezdődik számukra egy új fejezet!
A múltat maguk mögött hagyva - készen álltak arra - hogy együtt építsenek jövőt!