Váratlan találkozás

Emma fáradtan lépett ki az irodaház forgóajtaján. A nap utolsó sugarai már eltűnőben voltak London felhőkarcolói mögött és a város lassan beleolvadt az esti szürkületbe. Hosszú és kimerítő napja volt, tele meetingekkel és határidőkkel. Csak arra vágyott, hogy hazaérjen a lakásába, és végre levehesse magas sarkú cipőjét. Ahogy elindult a metróállomás felé, hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülét.

- Emma? Emma Wilson, te vagy az?

Megfordult és meglepetten pillantott fel a hang tulajdonosára. Egy magas, jóképű férfi állt előtte, akinek arcán széles mosoly terült szét.

- Oliver? Oliver Thompson? - kérdezte hitetlenkedve. - Ez nem lehet igaz!

Oliver, Emma régi egyetemi barátja volt, akit évek óta nem látott. Utoljára a diplomaosztójukon találkoztak, azóta csak néha-néha váltottak egy-egy üzenetet a közösségi médiában.

- Hát ez hihetetlen! - nevetett Oliver, miközben megölelte Emmát, - Mi a csoda hoz téged Londonba?

- Én itt élek és dolgozom már két éve. - válaszolta Emma mosolyogva.

- És te? Azt hittem, New Yorkban vagy.

- Épp most költöztem vissza. - magyarázta Oliver, - Egy új projekten dolgozom itt és úgy döntöttem, ideje hazatérni.

Ahogy ott álltak az utcán, régi emlékek áradata öntötte el őket. Egyetemi éveik, közös bulik, vizsgaidőszakok izgalmai – mind-mind felelevenedtek egy pillanat alatt.

- Figyelj! - szólalt meg hirtelen Oliver, - Tudom, hogy késő van, de nincs kedved beugrani valahova egy italra? Annyira jó lenne kicsit beszélgetni.

Emma habozott egy pillanatig. Fáradt volt és holnap is korán kellett kelnie. De ahogy Oliver szemébe nézett, érezte, hogy képtelen nemet mondani.

- Rendben. - egyezett bele mosolyogva, - De csak egy rövid italra!

Egy közeli pub felé vették az irányt, ahol kényelmesen elhelyezkedtek egy sarokasztalnál. Az első korty gin tonic után Emma érezte, hogy a nap feszültsége lassan eltűnik és helyét átveszi egy kellemes, nosztalgikus hangulat.

- Szóval. - kezdte Oliver, miután rendelt magának egy sört, - Meséld el, mi történt veled az elmúlt években. Hogy kerültél Londonba?

Emma belekezdett a történetébe. Elmesélte, hogyan kapott állásajánlatot egy neves londoni marketingügynökségnél nem sokkal a diplomaosztó után, és hogyan döntött úgy, hogy belevág a nagy kalandba.

- Eleinte nagyon nehéz volt. - vallotta be, - Új város, új munka, új emberek... Sokszor éreztem magam elveszettnek. De aztán lassan megszoktam, és most már imádom Londont.

Oliver figyelmesen hallgatta, időnként bólogatva vagy egy-egy kérdést feltéve. Emma érezte, hogy régi barátja őszintén érdeklődik az élete iránt, és ez jóleső érzéssel töltötte el.

- És te? - kérdezte végül, - Milyen volt New York? Mindig is arról álmodoztál, hogy ott fogsz dolgozni.

Oliver arca felragyogott, ahogy belekezdett saját történetébe. Beszélt a New York-i életéről, az izgalmas projektekről, amelyeken dolgozott, és arról, hogy mennyire élvezte a nyüzsgő nagyváros atmoszféráját.

- De aztán... - itt egy pillanatra elhallgatott, és Emma látta, hogy valami megváltozik a tekintetében. - Aztán jött Sarah.

Emma érezte, hogy a szíve egy pillanatra megáll. Sarah. Oliver barátnője, akiről néha látott képeket a közösségi médiában. Gyönyörű, szőke nő volt, tökéletes mosollyal és hibátlan alakkal.

- Mi történt Sarah-val? - kérdezte óvatosan.

Oliver nagyot sóhajtott. - Szakítottunk. Körülbelül fél éve. Ezért is döntöttem úgy, hogy visszaköltözöm Londonba. Új kezdet, tudod?

Emma nem tudta, mit mondjon. Egyrészt sajnálta Olivert, látszott rajta, hogy még mindig fáj neki a szakítás. Másrészt viszont... valahol mélyen, a szíve egy eldugott zugában, egy apró szikra gyúlt. Egy lehetőség szikrája.

- Sajnálom. - mondta végül őszintén, - Tudom, milyen nehéz lehet.

Oliver hálásan mosolygott rá.

- Köszönöm. De tudod mit? Most, hogy veled beszélgetek, valahogy minden jobbnak tűnik.

A beszélgetés ezután könnyedebb vizekre evezett. Felidézték régi egyetemi kalandjaikat, nevettek az egykori buta tréfáikon és megosztották egymással jelenlegi életük apró-cseprő dolgait.

Az idő észrevétlenül repült. Mire Emma az órájára nézett, döbbenten látta, hogy már éjfél is elmúlt.

- Úristen! - kiáltott fel, - Nem is vettem észre, hogy ilyen késő van. Holnap korán kell kelnem.

Oliver is meglepődött az idő múlásán. - Sajnálom, hogy ilyen sokáig feltartottalak. - szabadkozott, - Annyira jó volt beszélgetni veled, hogy teljesen megfeledkeztem az időről.

Kiléptek a pubból az éjszakai Londonba. Az utcák már csendesek voltak, csak néhány késői járókelő sietett hazafelé.

- Hazakísérlek. - ajánlotta fel Oliver.

Emma tiltakozni akart, de aztán rájött, hogy valójában egyáltalán nem bánja a társaságot. Lassan sétáltak az üres utcákon és Emma azon kapta magát, hogy egyre közelebb húzódik Oliverhez.

Amikor megérkeztek Emma lakásához, egy pillanatig kínos csend állt be közöttük.

- Nos. - szólalt meg végül Oliver, - Nagyon örülök, hogy összefutottunk. Mit szólnál, ha... mondjuk a hétvégén elmennénk valahova? Csak úgy, barátilag.

Emma szíve hevesebben kezdett verni. - Igen, az... az nagyon jó lenne. - válaszolta mosolyogva.

Oliver előrehajolt, és egy gyengéd puszit nyomott Emma arcára.

- Akkor hamarosan találkozunk. - suttogta, majd elindult az éjszakában.

Emma még sokáig állt az ajtóban, nézve Oliver távolodó alakját. Valami megváltozott ma este. Valami új kezdődött el. És bár nem tudta pontosan, hová vezet ez az út, izgatottan várta, hogy kiderüljön.

Másnap reggel Emma fáradtan, de jókedvűen ébredt. Az éjszakai találkozás Oliverrel még mindig frissen élt az emlékezetében és azon kapta magát, hogy folyton mosolyog, miközben készülődik a munkába.

A metrón, úton a munkahelyére újra és újra lejátszotta magában az előző esti beszélgetést. Oliver hangja, a nevetése, az a mód, ahogy ránézett... Emma érezte, hogy valami régóta elfeledett érzés kezd ébredezni benne.

Az irodába lépve azonban gyorsan vissza kellett zökkennie a valóságba. Az asztalán már ott várta az aznapi teendők listája és tudta, hogy hosszú és nehéz nap áll előtte.

- Jó reggelt, Emma! - köszöntötte vidáman kollégája és barátnője, Sophia.

- Minden rendben? Olyan... más vagy ma.

Emma érezte, hogy elpirul. - Minden rendben. - válaszolta gyorsan.

- Csak... találkoztam tegnap egy régi barátommal.

Sophia szeme felcsillant. - Óóó, egy régi baráttal? És milyen volt?

Emma habozott egy pillanatig, nem tudta, mennyit áruljon el.

- Jó volt. - mondta végül, - Nagyon jó volt újra beszélgetni vele.

Sophia fürkészően nézett rá, de mielőtt tovább kérdezősködhetett volna, megszólalt Emma telefonja. Egy üzenet érkezett. Olivertől.

- Remélem, nem vagy túl fáradt ma. Még mindig áll a hétvégi program? Mit szólnál szombaton egy piknikhez a Hyde Parkban?

Emma szíve megdobbant, ahogy elolvasta az üzenetet. Gyorsan válaszolt:

- Remek ötlet! Alig várom.

A nap hátralévő része szinte repült. Emma lelkesen vetette bele magát a munkába, de gondolatai folyton elkalandoztak Oliver felé. Vajon ő is ugyanígy érez? Vagy csak egy régi barátság felelevenítéséről van szó?

Szombat reggel Emma izgatottan ébredt. Hosszasan válogatott a ruhái között, mire végül egy könnyű, virágmintás nyári ruhát választott. Haját laza kontyba fogta és csak egy leheletnyi sminket tett fel.

Oliver pontosan érkezett. Amikor Emma kinyitotta az ajtót, egy pillanatra elakadt a lélegzete. Oliver farmert és egy egyszerű fehér inget viselt, de valahogy mégis lélegzetelállítóan nézett ki.

- Szia. - mosolygott rá Oliver, - Készen állsz a nagy kalandra?

Emma nevetve bólintott. - Persze! Remélem, hoztál valami finomat a piknikre.

- Ó, ne aggódj. - kacsintott Oliver, - Mindenről gondoskodtam.

A Hyde Park csodálatos volt aznap. A nap melegen sütött, de egy kellemes szellő enyhítette a hőséget. Oliver egy árnyas fa alatt terítette le a piknik takarót és elkezdte kipakolni az ételeket.

- Wow! - ámuldozott Emma, ahogy meglátta a válogatást. Sajttál, friss gyümölcsök, házi készítésű szendvicsek és még egy üveg pezsgő is előkerült a kosárból.

- Lenyűgöző. - mosolygott Emma, - Nem is tudtam, hogy ilyen tehetséges vagy a konyhában.

Oliver büszkén kihúzta magát. - Van még pár dolog, amit nem tudsz rólam. - mondta titokzatosan.

Ahogy ettek és beszélgettek, Emma érezte, hogy egyre jobban ellazul. Oliver vicces történeteket mesélt New York-i kalandjairól, és Emma is megosztott néhány mulatságos londoni élményt.

- Emlékszel arra az időre, amikor majdnem lekéstük a vizsgát, mert elaludtunk a könyvtárban? - kérdezte nevetve Oliver.

Emma felnevetett. - Hogyne emlékeznék! Soha életemben nem futottam olyan gyorsan, mint akkor!

Ahogy a nap haladt előre, egyre közelebb húzódtak egymáshoz. Emma érezte Oliver karjának melegét a sajátján, és ez a közelség egyszerre volt izgalmas és megnyugtató.

Délután, amikor már majdnem minden ételt elfogyasztottak, Oliver hirtelen felállt.

- Gyere. - nyújtotta a kezét Emma felé, - Mutatok valamit.

Emma kíváncsian követte Olivert, aki egy közeli tóhoz vezette. A víz felszínén kacsák úszkáltak békésen.

- Nézd! - mutatott Oliver a vízre. Emma követte a tekintetét és meglátta amit Oliver mutatott. Egy kis kacsacsalád úszott át épp a tavon, a kicsinyek szorosan követték anyjukat.

- Olyan aranyosak. - suttogta Emma.

Oliver Emma felé fordult, és mélyen a szemébe nézett. - Tudod, Emma... amikor tegnap este összefutottunk, rájöttem valamire.

Emma szíve hevesebben kezdett verni. - Mire?

- Arra, hogy... hogy mennyire hiányoztál. Nem csak mint barát, hanem... több.

Emma érezte, hogy elönti a forróság. - Oliver, én...

De mielőtt befejezhette volna a mondatot, Oliver lehajolt és megcsókolta. A csók gyengéd volt és óvatos, mégis tele szenvedéllyel. Emma érezte, hogy a térdei elgyengülnek, és ösztönösen Oliverbe kapaszkodott.

Amikor végül szétváltak, mindketten kissé zavartan, de boldogan mosolyogtak egymásra.

- Sajnálom. - szabadkozott Oliver, - Nem akartam... túl gyors lenni.

Emma megrázta a fejét. - Ne sajnáld. Én is... én is érzek valamit.

Kéz a kézben sétáltak vissza a piknik takaróhoz. A délután hátralévő részét beszélgetéssel és nevetéssel töltötték, időnként lopott csókokat váltva.

Amikor végül eljött az idő, hogy hazainduljanak, Emma érezte, hogy valami megváltozott benne. Egy új fejezet kezdődött az életében és alig várta, hogy lássa, mit hoz a jövő.

- Mikor látlak újra? - kérdezte Oliver, amikor Emma lakásához értek.

Emma mosolyogva nézett rá. - Minél hamarabb. - válaszolta, majd egy gyors csókot nyomott Oliver arcára.

Folytatjuk.......